A levegő páratartalmának hatása az egészségünkre - tauruspalma.hu

A levegő páratartalmának hatása az egészségünkre

Ahogy a hőmérséklet, a levegő tisztasága, úgy a levegő páratartalma is komoly befolyást gyakorol egészségünkre. hatása lehet közvetlen és közvetett is. nagyon fontos, hogy a lakásban mindig igyekezzünk az optimális páratartalmat biztosítani. Ennek több előnye is van.

Az egészségünket, mint említettük jelentősen befolyásolja, valamint a lakás szerkezetének gyengülésében is szerepet játszik a túl magas páratartalom. A hőszigetelés és a megfelelő nyílászárók, valamint az optimális szellőztetés mind segítség a lakás páratartalmának optimalizálására.

A lakás páratartalmával kapcsolatban mindig a magas pára és a hatására könnyedén megtelepedő, majd rohamosan szaporodó penészgomba kerül előtérbe. Valóban ez az első, amit túl magas páratartalom következményeként tapasztalhatunk és az egyik legsúlyosabb is. A penész nem csak csúnya, de szervezetünk egészségét éppúgy rontja, mint házunk szerkezetének épségét. Nem csak a penészgomba, de számos más gomba és atka, élősködő is kedveli a magas párát. Ezek sajnos jelentős allergének és nem csak időlegesen jelentkező allergiás reakciókat válthatnak ki, de asztmát is okozhatnak, valamint súlyos fertőzéseket.

Egyes vizsgálatok kimutatták, hogy a nyirkosság a fő oka az atkák szaporodásának, mert azt vették észre, hogy 80%-os páratartalom mellett az atkák száma a legmagasabb, ezen a páratartalmon érik el a leghatékonyabb szaporodást. a gombák 75%-os páratartalom mellett élnek igazán, ezért jelennek meg a lakás nyirkos sarkaiban, a hőhidak mentén vagy a beázásoknál. Egyes vírusok és baktériumok szintén kedvelik a magas páratartalmat. ilyen például a kötőhártya-gyulladás, mely a 70%-os nedvességtartalmat kedveli.

Ha megfelelő szigetelést kap házunk, a hőhidak mentén képződő páralecsapódás mértéke olyannyira csökkenthető, hogy normál szellőztetés mellett nem alakul ki penészedés és a lakás teljes belső tere optimális páratartalmon tartható. nagyon fontos a megfelelő minőségű és profin kivitelezett hőszigetelés, ugyanis egyes hibák, rossz anyagminőség következtében a párásodáson csak rontunk. Az is fontos, hogy felvizesedett falakt nem szabad szigetelni, először a vizesedés okának megszüntetésére kell koncentrálni, majd a kiszáradt falat szabad csak szigetelni.

Természetesen nem csak a magas, de a túl alacsony páratartalom is egészségtelen, hiszen tüdőproblémákat okoz és egyes baktériumok is kedvelik.

Forrás: www.fujhatoszigeteles.hu

Hozzászólás írása