Így kell összeállítani egy egészséges étrendet
Az egészséges étkezés egyáltalán nem egy bonyolult dolog, mégis sokan úgy tekintenek, rá mintha ördöngösség lenne. A helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód következtében rengeteg betegség kialakulhat, illetve sokan már gyerekkoruk óta súlyos túlsúllyal küzdenek. A helyes, egészséges táplálkozáshoz hamar hozzá lehet szokni, hiszen nem a koplalásról és az éhezésről szól.
Konyhabútor trendek 2018
2018-ban is új konyhatrendeket köszönthetünk. A bútorgyártás már felkészült az új divatra, a bútorüzletek kínálatában már szinte mindent megtalálunk itthon is, amit a nagy lakberendezők az idei évre megálmodtak nekünk. Új színek, formák és anyagok kerülnek fókuszba, de nem csak egy irányba indulhatunk, több stílus is versenyben maradt.
A kutyatartók valóban egészségesebbek?
Egy svéd kutatócsoport 3,4 millió svéd állampolgárt vizsgált meg, akik 40 és 80 év közöttiek voltak, annak a célnak az érdekében, hogy nyomon kövessék az emberek egészségügyi állapotát. Az eredmények meglepőek, és érdekesek lettek. Kiderült ugyanis, hogy a vizsgálat szerint a megfigyelt időszakban azoknál az embereknél, akiknek saját kutyájuk van, sokkal alacsonyabb a kardiovaszkuláris betegségek […]
Hogyan akadályozzuk meg, hogy beférkőzzenek a szúnyogok az otthonunkba?
Sokan imádjuk a nyarat. Ilyenkor az ember, ha otthon is tartózkodik, szereti teljesen kitárni az ablakokat, hogy a friss levegő csak úgy tóduljon be otthonába és a beszűrődő madárcsicsergést is szeretjük hallgatni. Ám ahogy az elmúlt pár évben, így valószínű idén is meg fogják keseríteni minden napunkat a szúnyogok, melyek vagy a nagy árvizek miatt, […]
A matrac és az alvászavar kapcsolata
Mai világunkban sokan panaszkodnak álmatlanságra, melynek lelki, fizikai okait firtatják legtöbben, azonban azt kevesen tudják, hogy a rossz matrac is sokban hozzájárul az alvásproblémák kialakulásához. Rohanunk egész nap, de még így sem sikerül minden dolgunknak a végére érnünk, valamint annyi inger ér minket, hogy folyamatosan azt érezzük, nem tudjuk tartani az iramot és lekésünk valamiről.
Gondoljunk az egészségünkre is költözéskor!
Ha már eldöntöttük véglegesen, hogy külföldre költözünk, akkor legyen időnk azzal is foglalkozni, hogy az utazással és költözéssel kapcsolatos egészségügyi teendőket is elintézzük. Ugyanis ha nem is költözünk túl messzire Magyarországról, akkor is adódhatnak olyan élethelyzetek, balesetek vagy megbetegedések amelyek bosszúságot okoznak mert megnehezíthetik az életünket.
Így veszélyezteti egészséged a ruhapróba
Mielőtt megvásárolunk egy ruhaneműt, vagy cipőt, mindenképpen felpróbáljuk, ha nem akarjuk megkockáztatni, hogy otthon vegyük észre a méretproblémát vagy azt, hogy nem áll jól nekünk. Ez az ésszerű megoldás és nem is kell ettől eltérni, azonban néhány dologra szeretnénk felhívni a divat szerelmeseinek figyelmét.
TOP 5 ékszer irodába – hogy komolyan vegyenek
Az ékszer egy nő alapvető kiegészítője, igaz már a férfiak is előszeretettel válogatnak nekik készült darabok közül. Attól függetlenül, hogy a mai divat mindent megenged, bizonyos élethelyzetek, szerepek, mint például munkahely, szigorúbban kezelik a megjelenés kérdését.
A gépi hímzés lehetőségei
A gépi hímzés minden esetben modern, számítógéppel vezérelt hímző gépek segítségével történik, amelyek jóvoltából rengeteg különféle termék hímeztethető a legnagyobb tartósság, minőség és változatosság társaságában.
Horkolás – okok, következmények, megoldások
Sokak életét keseríti meg saját vagy párjuk horkolása. De mi is az a horkolás? Mi történik horkolás közben? Milyen okokra vezethető vissza? Ártalmas-e egészségünkre? Hogyan tehetünk ellene? Ezekre a kérdésekre keressük a választ most.