A víz ősidők óta fontos szimbólum, és a lélek, az érzelmek világával hozható összefüggésbe, ezért nem véletlen, hogy a tó közelsége legtöbbünk számára egy kis oázist jelent életünk forgatagában, ahol nyugalomra lelhetünk. Hazánkban is igen nagy népszerűségnek örvendenek a csónakázó- és halásztavak, még a hírességek körében is. Van, aki a partján sétál házi kedvencével, vagy csendesen üldögél a víz fodrába feledkezve, de van, aki kedvenc időtöltésének, a horgászatnak hódol legszívesebben. Mindenki másképp csinálja.
A színészet csíje
A művészeti élet számos kiemelkedő egyénisége számol be a felfokozott életvitel következményeként jelentkező kimerültségről és a feltöltődés hiányáról a fontos szerepekre való felkészülés időszakában.
Így nem meglepő, ha sokan szabadidejükben leginkább nyugalomra és minél kevesebb pörgéssel járó tevékenységre vágynak. Számos színész esküszik a horgászatra, mely jótékony hatással bír a zsúfolt, reflektorfényben játszódó életük és a munkás hétköznapok stresszes pillanataira, illetve nem utolsó sorban tartalmas családi program is lehet. Németh Kristóf például igyekszik kisfiával is megismertetni a pecázás rejtelmeit olyannyira, hogy a sporthorgász karriert is el tudja képzelni számára. Reviczky Gábor, a Balaton minden idők leghíresebb „zimmer ferije” nemcsak hobbiként űzi ezt a pihentető elfoglaltságot, hiszen időközönként horgász műsorokban is fel-feltűnik műsorvezetőként. Ez a szenvedély nem véletlen, hiszen régóta a soroksári Duna-ág mellett él: a folyó közelsége, meghatározó élettere természetesen adta magát és a horgászat szeretetét.
A horgászat művészete
A Kossuth-díjas színész, Koncz Gábor és Vikidál Gyula is szenvedélyes horgász hírében állnak, akik ugyanúgy életük egy fontos szeleteként választották a horgászatot, egyszerre keresve szórakozást és kihívást is benne, a méretesebb példányok kifogásának kísérleteivel. Mindenki másra esküszik, így sokan a horgászatot nemcsak sportnak, hanem művészetnek is tekintik, ahol a végeredmény tekintetében sokat nyom a latba, kinek milyen a horgászási stílusa, egyénisége, és nemcsak a felszerelés, a horgászbot vagy az orsó típusa számít.
A Robert Redford rendezésében, 1992-ben készült Folyó szeli ketté című film a századfordulón, Montana vadregényes tájain egy vasszigorú lelkész apa és két fiának történetébe kalauzol bennünket, akik gyökeresen eltérő személyiségét egy közös szenvedély köti össze: a műlegyes horgászás. Az érintetlen és zabolátlan folyó saját reményeik és félelmeik visszatérő színterévé válik az ifjúkortól kezdve egészen a felnőttkorig.
Apró fortélyok kis és nagy eredményekhez
Minden halfajnak megvan a maga násztánca, amire a horgunk végére akad. A keszegek például a nokedlit szeretik, melyet először a tihanyi halászok bizonyítottak a nyugati partvidékhez képest messze gazdagabb fogási átlagukkal. A megfigyelések szerint a párzási időszak alatt a pontyokat pedig a mély hangtartományba tartozó ritmusos zajok vonzzák, ezért ne lepődjünk meg, ha a parton bömbölő basszuszene a közelünkbe csalogatja őket!