Sokan nem is gondolnánk, de csak 2002-ben kezdte meg pályafutását az országban, de azonnal híres lett. Első munkája a TV2-nél, a Cinematrix műsorban volt. Műsorvezetőként, csak itt dolgozott, később a Megasztár első szériájában munkálkodott, mint háziasszony 2004-ben. 10 évnek kellett eltelnie még végre újra láthattuk a gyönyörű modellt a Trendmánia életmód magazin adásában. Természetesen addig is dolgozott, csak nem képernyőn.
Modellként az első munkája az AGNES B. bemutató volt Párizsban, Laetita Castával. Később még 24 országban dolgozott modellként / többek közt USA, Olaszország/, valamint híres produkciókban szerepelt.
Azóta inkább Magyarországon dolgozott, két gyermeke miatt már nehezen utazik külföldre. Azonban itt sem unalmas az élet. Kétszer is már eltűnt az édesanyja. Sokat keresték, a médiát hívta segítségül. 8 év után pedig elvált férjétől, mert már nem tudtak együtt élni. A koreográfusként dolgozó Seres Attilával a Megasztár forgatásán ismert meg. Kapcsolatuk nem volt viharos, jól kijöttek, de Zita a picik születése után egyre kevesebb időt töltött férjével, Attila pedig egyre jobban a munkájába temetkezett. Ő inkább nyugalomra vágyott, Zita pedig romantikára. Természetesen dolgoztak kapcsolatukon, de nem sikerült megmenteni. Zita mai napig is gyönyörű, de a rengeteg munka őt is megviseli.
Zita a Trendmánia háziasszonya megelégelte arcbőrét és hormonkezelés mellett döntött. Szerencsére idő előtt rátalált a műtét nélküli arckezelésre, ami csodákat művel arcával, nemcsak kicserélte és fiatalította, hanem meg is gyógyította. Azt nyilatkozta, hogy azért van szüksége kezelésre, mert a folyamatos sminkelés kikészítette az arcbőrét, már semmivel sem tudta kezelni. Egyre érzékenyebb lett a bőre és már kezdett egyre több dologra allergiás lenni. Zita már 20 éve a szakmában van, de a még mindig gyönyörű és fiatal műsorvezető nő problémájáról senki sem tudott. Még csak 35 éves, de már hormonkezelésre szánta el magát, mielőtt rátalált az Infini kezelésre. A kétgyermekes modell-családanya egy újfajta kezelési módszert próbált ki, ami a világon újdonságnak számít. A módszer segítségével teljes 3 dimenziós arcmegújítás lehetséges. Nagyon vékony tűkkel dolgoznak, csupán 200 mikrométeresek. A rádiófrekvencia pontokban jut a bőrbe, másképpen mondva frakcionáltan, az energiabejutás ideje, mennyisége és mélysége pedig szabályozható. Nem kell várni a gyógyulásra, az eredmény azonnal láthatóvá válik. Nem csak biztonságos, hanem hatékony is.
Fontos, hogy ügyeljünk a külsőnkre, helyes étrenddel, és megfelelő életmóddal jól karbantarthatjuk magunkat és mielőtt bármilyen kezelésre szánjuk el magunkat, érdemes körülnézni, milyen lehetőségek vannak.