Nagyon szoros volt a mezőny 2014-ben az X-faktor válogatásán, a zsűrinek elképesztően nehéz dolga volt. Különösen igaz ez Szikora Robira, aki bevallása szerint – nem túlzott -, akár kétszer annyi tehetséget is továbbjuttatott volna, ám erre nem volt lehetősége: a döntés megszületett, a legjobb 24 már versenyben van!
A legfiatalabb mentor
Tóth Gabi az idei év X-faktorának legfiatalabb mentora, aki őszintén bevallotta, nem gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz a döntés. Az első öt produkció, amit a színpadon láthattunk, azonnal helyet is kapott: ők a Pálinka Republic, a The Shudras, a Dark Notes, a Phoenix Rt., valamint Szegedi Vargha Levente és Fancsalszki Viktor. A hatodik helyet a Rosewood nyerte el, annak ellenére, hogy mentoruk mélységesen csalódott legutóbbi előadásukat látva. Azonban korábbi teljesítményükre tekintettel kaptak még egy esélyt a bizonyításra.
A Spoon szintén nem a szokásos formáját hozta, sajnos mentoruk szerint-, és egyáltalán a zsűri véleménye alapján is bőven alulmúlták önmagukat, egy esélyt azonban még ők is kaptak a Rosewoodhoz hasonlóan.
A Rock-Inger volt az egyik olyan csapat, akik kétséget nem tűrve jutottak tovább, hiszen produkciójuk ismét csak lenyűgözte a mentorokat, egyöntetűen továbbjuttatták a fiúkat. Bár Tóth Gabi kissé hezitált döntését megelőzően, de csupán csak azért, mert nem volt biztos abban, hogy kinek a helyére ültesse korábbi iskolatársait; a döntés azonban az ő részéről is megszületett.
Nagy Ricsi, Bella Máté, Karacs Balázs és Zoller Zsolt szintén a X-faktor legjobb 24-es csapatát erősítik; előadásaikkal a zsűrik teljesen elégedettek voltak. Borbély Ricsi, és Farkas Sándor Lali szintén meggyőzte a zsűrit, különösképpen Alföldi Róbertet, így helyet szavaztak nekik is a mentorok házában. Utánuk következett Sallai Laci, akinek előadása annyira fergeteges volt, hogy mentora Bella Máté helyére ültette, így Máténak búcsúznia kellett.
Le Quang Huy – Benji volt a következő bejutó, akinek eredményeiben nemcsak a mentorok voltak biztosak, hanem egyenesen vetélytársaik is. Lali helyére került Benji, aki bár rosszul viselte a kiesést, azzal azonban egyetértett mentorával, hogy Benjinek mindenképpen tovább kellett jutnia – ám azt is megjegyezte, szerinte nem őt kellett volna elküldeni.
Szabó Ricsi meggyőzte a zsűrit arról, hogy igazán eredményesen tud teljesíteni, és nemcsak a válogatás erejéig képes kiváló produkciót nyújtani. Ennek hála a mentorok Zoller Zsolti helyére küldték, és ezzel Alföldi Róbert csapata is létrejött teljes egészében.
A következő továbbjutó méltán Krizsma Gwendolin lett, hiszen fergeteges hangját sikerült újra megcsillogtatnia, és végre a lámpaláz is alább hagyott, így nem volt kérdés a zsűri számára az eredmény.
Nagybaczoni Réka produkciója sikert aratott a zsűri szemében is, ugyanúgy, mint Jakab-Péter Izabella, Bordás Anasztázia, Danis Elza, és Tóth Andi előadása, ők is helyet foglaltak egy-egy széken. Mindannyiuk azt gondolta, hogy ez így is fog maradni, ám nem minden alakult úgy, ahogy szerették volna: Réka helyére ugyanis Rós Sarolta került, Elzáéra Ladányi Patrícia, ám csak átmenetinek bizonyult az öröm, mert Cseh Andi és Gusztis Enid még náluk is jobban szerepelt, a székeket tehát megkapták. Ilyés Jenifer pedig még ennél is lenyűgözőbb volt; ezt Szikora is látta, mennyire elképréztatta a zsűri többi tagját, így Gusztos Enidtől el kellett búcsúznia.