Might & Magic: Heroes VII – folytatódik a hősködés

Tovább folytatódik a csodálatos Might & Magic univerzumban a körökre osztott stratégiák egyik keresztapjának tartott Heroes-sorozat, amelynek hetedik része ezúttal sem vonultat fel forradalmi újdonságokat, azonban a fanatikus rajongók számára bőven elegendő, ha hozza majd a kötelező közhelyeket.

A kissé felemásra, de abszolút szerethetőre sikerült – és egyébként egy magyar stúdió által elkészített – hatodik rész után a Might & Magic: Heroes VII-nek most minden lehetősége megvan arra, hogy újra meghúzza a felső szintet a sorozat, illetve a műfaj képviselői számára.

Új csapatnál, új sztorival

A Heroes VII egyik legnagyobb újdonsága az lesz, hogy a német Limbic Entertainment végzi el a fejlesztési munkálatokat, akik ezúttal sem alkalmaznak majd óriási újdonságokat, így a jól ismert fantáziavilágban egy polgárháborús konfliktust ismerhetünk majd meg, amelyben egy elüldözött herceg irányításával sereget és tekintélyt kell gyűjtenünk ahhoz, hogy visszafoglalhassuk azt, ami a miénk: avagy a királyi trónust. Ehhez a csodálatos, ám mégis veszélyekkel, valamint izgalmas kalandokkal teli fantáziavilágban fel-alá járkálunk majd, miközben csatázhatunk, fejleszthetjük hőseinket és városainkat, új egységekkel bővíthetjük seregeinket, gyűjthetjük a nyersanyagokat, és közben életre szóló élményekkel gazdagíthatjuk magunkat.

A korábbi részekhez hasonlóan a Heroes VII minden tekintetben a körökre osztott játékmenetet erőlteti majd, ezáltal nem csak a pályákon való csatangolás lesz körökhöz, illetve lépésekhez kötve, hanem a csaták során is fel lesz osztva, hogy pontosan mikor és melyik fél támadhat majd. A kampány során egyébiránt több frakció oldaláról is megismerhetjük majd a fentebb felvázolt történetet, ezáltal például biztosan belebújhatunk majd a Stronghold frakciót erősíti Imani, az ork bőrébe is, aki személyesen próbálja megnyerni a kentaurokat és a hárpiákat is ahhoz, hogy csatlakozzanak hozzájuk a nemes cél, illetve a csaták érdekében.

A csaták mindenek felett

Might & Magic: Heroes VII – folytatódik a hősködés

Might & Magic: Heroes VII – folytatódik a hősködés

A Heroes VII legizgalmasabb része ezúttal is a csatázás lesz, amelyeket akár automatikusan is lezavarhatunk majd, de ilyenkor elesünk attól, hogy megváltoztathassuk a történetet, megismerjük egységeinket, illetve megtapasztaljuk a stratégiák sajátosságait. A harctereken minden lépésünknek és döntésünknek súlya lesz majd, seregeink mellett azonban hozzásegít majd minket a győzelemhez többek között hősünk néhány varázslata és különleges képessége, de a pályákon elhelyezett fedezékek, csapdák és egyéb extrákat adó bónuszok is a változatosságot szolgálják majd.

A Might & Magic: Heroes VII tehát a jelek szerint tökéletesen egyesíti majd mindazt, amit a rajongók megszoktak, illetve megszerettek az évek során a sorozat neve alatt, ergo egy olyan varázslatos körökre osztott stratégiát kapnak majd, amivel hónapokra elegendő mesés és varázslatos kalandok részeseivé válhatnak – kizárólag PC-n!

Hozzászólás írása

You must be logged in to post a comment.